The End
Az elmúlt időszakom mondhatni elég eseménytelen volt. Sok olyan apró dolog történt aminek szerintem csak én látom meg a szépséget. Egyik nap a szigeten futottam olyan este 6 óra tájban. És ahogy futottam a lemenő nap utolsó sugarai melegítettek, és éreztem, hogy a langyos dunai szél sűvít az arcomba. A hab a tortán már csak a rendesen megválasztott soundtrack volt. Mit ne mondjak ez a 20 perc amíg lefutottam hatalmas mennyiségű életérzéssel másnéven feelingel látott el :). De hogy ez mégis milyen érzés volt? Nem tudom egyszerű szvakkal leírni. Ez több mint puszta érzés, gondolat. Ez valami több, komplikáltabb. Tudom, hogy mit kéne gondolnom mi lenne a legkézenfekvőbb. De ha így gondolkodnék azzal elveszteném saját magam úgyhogy marad a nehezebbik út mint úgy álltalában :). Most példáúl itt ülök a kis székemben és nézem a Watchman-t miközben embereknek írom meg az életem. Picit szánalmas, de most ez van. De neféljetek igyekszek majd változtatni rajta :). Jaaaj ugyanaz az elcsépelt forgatókönyv megint. Ugyanúgy kezdődik de most máshogy végződik. Erre a filmre én már nem veszek jegyet. Sőt felgyújtom az egész mozitermet. A főszereplőknek pedig sok sikert :). Az hogy dráma az biztos. De hogy komédia vagy tragédia...nos a választ majd meglátjuk.
The End
És itt van a soundtrack, hogy ne maradjatok zene nélkűl :). Jóéjt!
In times like these...
Ittvagyok megint írok. Túlvagyok egy jólsikerült szerenádon amit egy kellemes sör elfogyasztása követett. 11 nap múlva nyelvizsgázom, utánna meg még hátravannak a szóbelik. Gőzerővel tanulok rá most álltam meg egy 20 percre e mindjárt folytatom tovább. Hátravan ma még egy csodálatos edzés. Alig várom, hogy lemenjek a konditerembe és érezzem a sok ember izzadságát...nyami. De hát ami muszály az muszály szóval nem is húzom a számat. Szokásom, hogy álltalában mindíg a legnagyobb szarból kerülök ki jól. Remélem ez most is bekövetkezik :). Kellemesen konstatáltam, hogy nem esik az eső hanem süt a nap. Végre valami pozitív változás:) Na megyek is mert még sok tanulnivalóm van. Szép napot nektek !
Egy hét
Ma konstatáltam, hogy egy hete írtam utoljára. Ezen gondoltam azonnal változtatok. Mozgalmas volt ez a hetem. Rengeteg időt töltöttem a nyílt kapcsolatommal Verával. Nem kell megijedni nincs semmi kettőnk között. Tudom már mindneki izgúlt, hogy hogy lehetne nekem ilyen szép barátnőm de ne féljetek nincs semmi. (Vera ha ezt olvasod akkor bók volt, tessék majd megköszönni :D). Tegnap este ugyanez a lány kitalálja, hogy menjünk el bed beachre mert jó lesz. Elmentünk és neki jó volt. :D Lightosan 5 kor feküdtem le és már itt is vagyok.
Heti teljesítményemhez tartozik a True Blood mindkét évadának kipipálása mindkét redőnyöm szétcseszése. Szóval mostmár kezdem sejteni milyen lehetett a szerzeteseknek mert én is sötétben ülök. De megvan ennek is a maga varázsa. Hogy mi? Hát azt még én se tudom de dolgozom az ügyön. A jövő héten visszafogom bulizós lelkemet és koncentrálni fogok a szóbelikre. A töri tesztem 84% lett ^^.
Na megyek is mert ma még sok dolgom van. Na sziasztok és jót ne halljak. :)
57
Lecsóval szágùldunk haza taxival egy hatalmas este után az ezredes csirkéjével...:D de valami inkább vq alaki hiányzik melöllem. És tényleg egyre jobban. De sajnos ez már a mùlt zenéje...sajnos ha tehetném változtatnék de ez már nem töllem függ... De jó este volt a részletekről holnap : D Jóccakát nektek pacsi ;)The End of an Act
I miss you more than Michael Bay missed the mark,
When he made Pearl Harbor.
I miss you more then that movie missed the point,
And that's an awful lot girl.
And now, now you've gone away,
And all I'm trying to say,
Is Perl Harbor sucked and I miss youI need you like Ben Affleck needs acting school,
He was terrible in that film.
I need you like Cuba Gooding needed a bigger part,
He's way better then Ben Affleck.
And now all I can think about is your smile,
And that shitty movie too,
Perl Harbor sucked and I miss you
Why does Michael Bay get to keep on making movies.
I guess Perl Harbor sucked,
Just a little bit more then I miss you.
Napról-napra jobban :(.
Rock 'n' Roll baby, Rock 'n' Roll
Elérkezett a pillanat amikor Dáviddal kipörgettük co-op-ba az Obscure nevű kőkemény virágtól átalakúlt gonosz fősulisok és románcoktól nem mentes játékot. Érdekes játék... Elindúltok öten és röpke 3 óra játékidő múlva csak ketten értek célba. De a legbetegebb amikor a legnagyobb monszta felcsinál egy szőke csajszit...És mindezt úgy hogy a csaj nem veszi észre. Szerintem ez beteeeeg. És amikor maradtok ketten kinyírjátok a górét akkor a Goth-os csaj felkapja a sotit és elindúl kinyírni a maradékot miközben a palija benyögi ezt, hogy:
Rock 'n' Roll baby, Rock 'n' Roll
És ezt mind egy jóféle punk rock zenére...
Na mindegy ennek vége csöppenjünk vissza a valóvilágba ahol nem kell ilyen valamik elől menekűlni. Haha vége az írásbeliknek már csak a szóbelik jönnek. Szóval következik egy hónap lazsálás. Ami nem tudom, hogy öröm bodottá-e mert unaktozom. Szóval ha valaki szintén így érez akkor hívjon fel ;). Jaaaj mehetek 3-ra edzeni aztán estére kéne valami programot csinálni...
Na nem is untatlak titeket tovább csak a tisztánlátás végett. Az a szépfiú csinálta fel a szöszit... Ja és francia játék szóval Samwell után már semmin sem lepődök meg.
Haver, duma, energiaital és a Dirt 2
Jön Dávid na most mit csináljunk felmerűl a kérdés. Megkérdezzük magunktól. Te idefigyelj!
-Nem lenne tök alter ha vennénk energia italt és kiűlnénk psp multyzni egy kapualjba miközben esik az eső és szarrá csípnek a szúnyogok?
-De nagyon jó tök alterek lennénk.
Na jó ez a beszélgetés nem így zajlott le pontosan de valami ilyesmi volt a lényeg. Fogjuk magunkat lemegyünk a játszóra. Leülünk egy padra kényelmesen elhelyezkedünk és akkor jön két 14-15 éves csaj és elkezdik tenni a szépet ott elöttünk aztán megállapodnak, hogy majd felhívják egymást este mikor kb 10 méterre volt egymástól a két panelház szóval az is elég lett volna az ablakból átkiabálnak egymásnak. Ezután elkezdünk játszani. Kb 10 perc múlva szúnyogok hada lepte el a padon szóval jobbnak láttuk ha sietősen távozunk. Borúl az ég így egy kapualjban leltünk menedéket. Feltettük a kérdést.
A szúnyogok, hogy a picsába tudnak repűlni esőben?
Fene de tudja de nagyon idegesített amikor két kanyar közt 120 km/h-nál az arcodat kellet vakarni és kicsúsztál és akkor a másik megelőzött. Ez a móka folytatódott 1.5 órán keresztül aztán elindultunk haza. Megvártam vele a buszt és most itt ülök.
Holnap érettségi úgyhogy lefekszem pedig még tudnék írni erről az esetről. De titeket sem akarlak untatni a kocka történeteimmel :) Na jóéjt mindenkinek holanp foly. köv. psp-zés de akkor már gonosz szörnyeket írtunk fősulisokkal vagy éppen egy elmeroggyantal fogunk kiszükni a sárgaházból. Hogy mi fog történni kiderűl a következő részből.
Na hali :)
Esik eső...
Szeretem az esőt. Nyugtatóan hat rám ha csak nézem, meg akkor is ha érzem a cseppjeit a karomon. Mostanában sokat gondolkodtam a jövőről meg a múlton. Nem tudom, hogy létezik mennyei igazságszolgáltatás vagy karma, de én egyre jobban hiszem, hogy van. Hatalmas bűneimért talán most kapom meg a büntit. Lehet...De szerintem már átéptünk arra a szintre amit nem érdemlek meg.
Na de mostmár igazán édesmindegy. Ez az a pont amikor totál kiábrándúltam ebből az egészből.
Holnap biosz érettségi mindenki drukkoljon, hogy jó legyen. Bár nem igazán számít de azért 4-esnél roszabb ne kerüljön az érettségi bizibe. Közben elállt az eső. Kár...pedig olyan jó hallgatni ahogy a cseppek koppanak a panelház fém ablakpárkányán.
Nemsokára jön Dávid és elkísérem sültkrumplizni a belfritbe...jólesz nézni miküzben iszom a kis ásványvizemet. Jeeeeh. Holnap vége minden megpróbáltatásnak az iskolával kapcsolatosan. És már csak 2 napot kell eltölteni az intézményben. Hála az égnek Freedom.
És a Bikicsunáj legyen veletek


